C6 kezdőlapnak | Kedvencekhez adom

Így utaztok ti

Levelek Indiából VI.

Ajánlom ismerőseimnek

C6 2008. január 12., szombat 09:06

Hosszú lenne magyarázni miért, és talán nem is fontos, de lényeg a lényeg: 2006 szeptemberében párommal, Ádámmal elindultunk világot látni. Száznyolcvan napot töltöttünk utazással, amely alatt bejártuk Indiát és Nepál egy részét. Utunk során családunknak és barátainknak küldtünk néhány élménybeszámoló levelet, amelyet most szeretnénk másokkal is megosztani.

Nepál
Váránaszí után Nepálba indultunk. Kinéztük az aznapi utolsó buszt, mivel az érkezett a legmegfelelőbb időben a határra. Jegyet csak a buszon lehet venni, így gondosan jó előre odaérkeztünk, hogy helyünk legyen. A buszpályaudvaron kiderült, hogy az utolsó buszt törölték és az aznapi utolsó vagyis az eggyel korábbi meg pont akkor indult. Szinte futásból dobtuk fel a csomagjainkat, majd a helyiek segítségével felkapaszkodtunk mi is. A busz csurig televolt... INDIAI értelemben volt tele! akinek az ablak mellett jut hely...akinek az ablak mellett jut hely... A folyóson liszteszsákok és méretes dobozok díszelegtek, egy két gyerkőcöt a busz kapaszkodóira erősített kendőből szeparált függőagyban ringattak a szüleik, a sofőrt pedig alig lehetett látni a tornyosuló csomagoktól. Az indiai, nepáli és tibeti utasok nagy mosollyal elkezdtek nekünk helyet csinálni. A csomagjainkat fejjel lefelé a vezető mögé préseltek, a hátizsákom pánt része egész úton a vezető fülét legyezte. Néhány reménytelen kérdés után kiderült, hogy mindenki Nepálig utazik így elfoglaltuk a két utolsó ülő alkalmatosságot.Nepál a buszbólNepál a buszból Én a vezető mellett egy fadobozra helyezett műbőr párnára, Ádám pedig a folyóson, menetiránynak háttal egy liszteszsákra kuporodott. Az utasokkal hamar összebarátkoztunk, olyannyira, hogy éjszaka amikor már mindenki bóbiskolni kezdett egy egy düledező utas Ádám hátát választotta támasznak. Szerencsére volt néhány alkalom az üléstől elgémberedett tagok mozgatásara... Az út időnként elfogyott és annak érdekeben, hogy ne süllyedjünk a földbe, a férfiakat leszállították, hogy addig szaladjanak a busz mellett amíg ismét aszfaltra találtunk...

nepáli pálmanepáli pálmaPokhara
A határra másnap reggel érkeztünk, útlevél és vízumellenőrzés után már pattantunk is a következő buszra ahonnan újabb 8 óra buszozás következett Pokharáig. PokharaPokhara Pokhara egy tópart melle épült kisváros melyet hósipkás 6-7 ezer méter magas hegyek öveznek. A csúcsok azonban csak reggel és este tűnnek elő, napközben bárányfelhőkkel takaróznak. Pokharából biciklivel és gyalog csináltunk néhány túrat a környező kilátópontokra napfelkeltét és hegyeket csodálni. Aztán egyik nap, jókor voltunk jó helyen és sikerült elcsípnünk egy társaságot akikkel 3 napos rafting túrára mentünk a Kali Gandaki vad vizére. A társaság nagyon profi volt. Esténként a folyó menti homokos parton sátrat vertünk és tábortűznél elkészítettük vacsoránkat. Napközben amikor eveztünk és éppen nem azon egyensúlyoztunk, hogy egy egy sodráson keresztülhaladjunk vagy hogy a felborult csónakból kiesve egymást kimentsük a vízből, akkor a tájban gyönyörködtünk ami leírhatatlanul szép volt. Pokhara környékePokhara környékeA folyó mellett magasló hegyeken apró kis falvak mellett rizsföldeken dolgozó asszonyok és kecskéket kergető gyerekek álltak meg egy egy pillanatra, hogy integessenek nekünk amint elevezünk mellettük. Szép volt nagyon, minden pillanatát élveztük főleg a borulást, pedig piszkosul hideg volt a víz. Ezek után elutaztunk a Chitván Nemzeti Parkba, ami kissé csalódás volt. Na jó azért panaszkodni nem akarunk, voltak jó részei is. Tetszett ahogy sok helyen ki volt írva "elefánt bérelhető". Béreltünk is egyet, tapasztalatlanul egy óriásit kaptunk akinek a hátán bevittek minket a nemzeti parkba orrszarvú lesre. Mivel az elefánt hatalmas volt és csöppet sem volt tapintatos mindenhova begázolt velünk, így mi az összes magas növényzet alját lefejeltük, az orrszarvúnak pedig csak a végtermékét láttuk. Később megtudtuk, hogy reggelente az elefántokat leviszik a folyópartra fürdetni, így korán keltünk, hogy megnézzük hogyan tisztálkodik egy ilyen óriás. ki fürdet kit?ki fürdet kit? A folyóban ezek a nagy böhöm állatok olyanok mint a csecsemők elnyúlnak a vízben és hagyják, hogy gazdáik megmosdassák őket. Bár a mi elefántunkkal nem lettünk jóba, ahogy megérkezett a "kicsi" ruhástul begázoltunk a vízbe mi is segíteni. Megint ráültünk a hátára aki hálából az ormányába szippantott vízzel lefröcskölt minket. A végén mar azt sem tudtuk, ki fürdet kit.

Chitwanbol Nepál közepére néhány apró kis faluba mentünk, ami Nepáli utazásunk legnagyobb élmenye volt. Gorka egy hegy tetejére épült kisváros amiből az egykori Shah királyuk palotája magaslik ki. A törpe méretű palota és templom komplexum gyönyörű fafaragványokkal díszített. Ezek a faragványok az összes egykori királyi székhelyre és a tradicionális Newári építészetre jellemző.a díszes faragása díszes faragás A templomot Síva Isten erejének megtestesítője, Káli részere szenteltek. Káli az egyik legfélelmetesebb, vérszomjas istenük, ezert a zarándokok minden tizenötödik napon kecskét és kakast áldoznak részere. Az áldozatok toll és vérmaradványait látni lehetett a templom udvarán. A feláldozott állatokat a szertartás után a zarándokok hazaviszik, a fejet pedig a pap eszi meg. A Dasain nevű évente megrendezett fesztiválon több mint 1000 kecskét áldoznak. Azt a keresztkérdést elfelejtettük feltenni, hogy 1000 kecskefejet hány napig eszi a pap... Vérfürdőt nem láttunk, pont másnap lett volna de inkább nem maradtunk. Azt viszont láttuk, hogy zarándokok elő kakassal a honuk alatt másznak fel a hegy tetejére.

Bandipur
Cucu néni-Cucu bácsiCucu néni-Cucu bácsiEzek után Bandipurba mentünk, ahol 1 napot terveztünk maradni, de a hely varázsa egy hétre fogvatartott minket. Bandipur szinten egy hegyekbe rejtett kicsiny Newári falu, ahol kb. 500 ember lakik de van 5 iskolájuk ahol vagy 2000 gyerek tanul. A főutcán sétálva szállást keresve, betértünk egy házba ami mint később kiderült egy nyugdíjas angol tanár, akit Ádám csak Cucu bácsinak nevezett és feleségének a lakása volt. A kétemeletes háznak néhány kicsi szobája "kollégiumnak" volt kialakítva, ahol a messzi falvakban elő 7-14 éves gyermekek laktak, hogy a helyi iskolában tanulhassanak. Huszonhat "gyerekük" volt, Cucu néni főzött rajuk, Cucu bácsi ellenőrizte a leckét, gyakorolta velük az angolt és intézte minden óhajuk sóhajuk. A 26 gyerek mellett mi is elfértünk, kitruccoltak a nappaliból, így lett egy külön szobánk. Bandipur és környéke maga egy ékszerdoboz, de Cucu bácsiék élete meg különlegesebbé tette az egészet. Az hogy miként alakult ez a falu a környék oktató központjává azt Cucu bácsi sem tudta, hiszen mar Ő is ebbe született bele. Az iskolák és a diákok helyzete persze Nepálban sem könnyű.bandipuri gyerkőcökbandipuri gyerkőcök Nagy segítség volt Bandipurban a keresztény apácák munkája, akik a legnagyobb iskolát alapították. A falu a gyerekektől persze meg varázslatosabb, reggel és este tele van az utca törpékkel, akik hangosan összetett kézzel köszönnek, hogy "Namaszte"! Más manók meg hátizsák mögül alig látszódva, klaffogó cipőben, kézen fogva sietnek az iskolába. Zabálnivalók!!!hm...hm... Ami meg szinten lenyűgöző, hogy az apácák nem kényszerítik vallásukat a gyerekekre, legalább is Cucu bácsi szerint nem. Cucu bácsi hindu, amit Ő átvett az apácáktól az a reggeli imában az ígéret, hogy ma is megpróbál jó lenni. Ezt elég sajátosan teszi, minden reggel napfelkelte előtt harmonikázik és a zenével tesz igerétet.a táj Bandipurbana táj Bandipurban Ez az Ő reggeli imája. A harmóniaszóra mi is mindig megébredtünk, de ez az ébredés olyan volt mint egy szép alom folytatása. Gyönyörű volt a dal, Ádám egyik reggel felvette, kicsit nehezen de azért hallható a zene. Hazavisszük! Cucu bácsival esténként a vacsora és házi kölespálinka mellett sokat beszélgettünk. Reggelente pedig Cucu bácsi által rajzolt kincsestérkép alapján fedezzük fel a környéket. Az egyik nap 10 km-es túra végcéljaként elértünk egy magar (nem magyar!) kis faluba. A falut csak gyalog lehet megközelíteni. A falu hazai és lakói múzeumba illő szépségek. Az itt élők nem sűrűn láthattak fehér embert, jöttünkre hamar összegyűlt apraja nagyja. Kézzel lábbal "elbeszélgettünk" velük, végigjártuk a hazákat, kattogtattam a fényképezőgépem. Az egyik házban orrkarikás idős asszony malomkővel őrölte a rizst, a kútnál mosakodtak, mások pedig a művészien felrakott kukorica taroló szerű építmény alatt hűsöltek. A visszaútra kaptunk egy rakás mandarint amiért persze pénzt nem fogadtak el. Bandipurból nehéz szívvel de visszamentünk Pokharába a cuccainkért aztán Katmandu felé vettük az irányt. De erről majd legközelebb.

Szilvi, Ádám

Folyatajuk...

Hozzászólások

2008. január 12. 9:52  |  1.

morzsi

el akarok menni Bandipurba!!!
Csak belépett felhasználók kommentezhetnek. Lépj be (az oldal tetején), vagy kattints ide a belépéshez.
Regisztrálni itt tudsz.