C6 kezdőlapnak | Kedvencekhez adom

Utazó

Római napló I.

Ajánlom ismerőseimnek

C6 2008. március 18., kedd 20:12

Születésnapi ajándék volt a lehetőség: választhattam úti célt egy kora tavaszi kiruccanáshoz. Három opció adatott: London, Róma, Párizs. Mivel nem volt köztük Isztambul, így kellett egy csöpp gondolkodás. London - Hideg elől esőbe? Párizs - Francia konyha!? Róma!!!

Ötlet kortárs videomunkához
Az indulás izgalmát elnyomja a fáradtság, de aztán elkezd csordogálni az adrenalin. A Ferihegy 1 barátságosan kihalt. Pillanatok alatt felvesszük a beszállókártyákat. Hipnotikus hatású videoskiccet adnak az új szabályokról: mit vihetsz fel a repülő fedélzetére, mit nem, és amit igen, azt hogyan. Benyugtatózott, retardált srác demonstrál. Minden mozdulata egy örökkévalóság, arcán idióta mosoly. Nagyon vicces. Simán elmenne kortárs videomunkának a Műcsarnokban. Abszurd. Becsekkolunk. Rögvest veszünk egy literes üveg ír whiskey-t (jól jön az majd).

A szendvicseim illata minden táskanyitáskor előhömpölyög. Nem is merem őket megenni Rómáig. Késik az indulás. Az elrugaszkodás és az emelkedés megrázó élmény.(több mint 15 éve nem jártam a levegőben) Az infantilis olasz útitársainkra állandóan rászólnak, mert képtelenek a legegyszerűbb szabályokat is maguktól betartani. (Öv bekapcsol, nem fotóz, telefon kikapcsol stb.) Üvöltve viháncolnak, aztán elalszanak. Mint a csecsemők. A repülés zötyögős. Szél ellen repülünk. Para az egész út.

Vízszintes esőben
Leszállás előtt izgi lakótelepek felett körözünk (legközelebb testközelből is megnézem őket). Leszállás, belépés, poggyászok, a bejutás felderítése. A metróút érdekes. Helyi arcok tanulmányozása. Sok táskás szem. Fáradt fejek, fáradt fények, fáradt megállók. Kissé elbizonytalanító.

Előmászunk a föld alól. Még fel sem fogtam, hogy egy ismeretlen városban téblábolunk. Meleg eső kezd szitálni. Mire belőjük a szállás felé vezető irányt, zuhog. Süvítő meleg szél, vízszintesen esik. Bejelentkezünk, kipakolunk. A szobánk takaros, bár gyufás skatulya méretű. Van erkélye, ami egy 5x5-ös világítóudvarra néz. Életszagú verem, zsebkendőnyi égbolttal. Ha balra nézek, a szomszéd ház egyik konyháját vizslathatom. Felbontjuk a whiskey-t, kellemesen meleg gyomorral lódulunk neki a városnak.

Őrült nyüzsgés. A motorosok úgy nyomják, mintha nem is zuhogna. Minden sarkon ernyőárusok, mind bevándorlók, talán arabok vagy pakisztániak, esetleg indiaiak. Ezt a piacot ők tartják a kezükben. Amikor szünetel az eső, az ember még a házakat is megnézheti. Gyönyörűek, patinásak, majdnem mindegyik tetején teraszok. Pálmák és pineák nőnek a legváratlanabb helyeken. Kellemesen elhanyagolt minden. Az egyik épületegyüttes kertjében narancsok virítanak a fákon. Sok a templom, de nyitva alig vannak. A Forum romjaiig dacolunk az esővel, aztán éttermet keresünk, hogy értelmet nyerjen ismét a lét. Korai még a vacsorához az idő, ennek megfelelően üres az étterem. Szíverősítővel indítunk, hogy legyen belső fűtés (a külső fűtés itt sajnos nem divat). A paradicsomleves sűrű, savanykás, sajtos, pikáns és forró krémleves. Sosem ettem még ilyet. Pizza Capricciosa, Vino di Casa (vörös, élesztőízű, savmentes és becsapós). Csurom vizesen érünk haza. Olvasom Osho Mustármagját, jó kis könyvnek tűnik.

Találkozás a Tudatlan tündérek gáztárolójával
Ébresztés nélkül is fél 8-kor kelünk. A derekam vonyít az ágytól, de így legalább esélytelen a lustálkodás. Zuhanyzás. A víz szinte érzékelhetetlen, abból lehet tudni, hogy tényleg folyik, hogy valami lemossa a szappant rólam. Reggeli (finom zsemle, lekvár, croissant, narancslé, kávé), öltözés, indulás. A cél: a Vittorio Emmanuelle, a Forum és a Colosseum. Süvítő szél, száguldó felhők, 10-20 percenként valami égi áldás, például jégeső... Közben süt a nap. Fekete-fehérre fotózok, erre esett a választás az első körben. Kicsi a látószög, épületeket nem fogok tudni befogni, csak részleteket. De úgyis azt szeretem. A Viktor Emanuelt csak tisztes távolból szemléljük. Gigászi, kivagyiskodó építmény. Magasabbra nyúlik, hogy eltakarja a közvetlenül a háta mögött lévő Capitoliumot. Igazi szimbóluma az öntudatos, nacionalista olasz államnak. Arcátlan magamutogatás. Méltó párja a hasonló építményeknek.

Megérkezünk a Forumra. Először csak kövek, néhány épebb oszlop, diadalív, turisták és turisták és turisták. Főleg japánok és olasz tanulmányi kirándulók. Bizsereg a kezemben az ICOM-kártya, de itt még nem kell. Észrevétlenül elkezdem megkedvelni ezt az antik skanzent. A romok története továbbra sem izgat. Mi micsoda volt? Mindegy. Eltűntek, a művüket széthordták, a szentségeiket megszentségtelenítették. A rekonstruált modellek alapján amúgy is egy kaotikus építészeti zsibvásár volt a "mű". Viszont a maradványok makacs jelenléte tiszteletet kelt. Az egyik "jelenség" letaglóz. Az antik épületből csak az alapok, egy lépcső és a homlokzati oszlopsor maradt meg az oszlopokat összekötő, áthidaló kövekkel. Ezek mögé, de összeolvadva épült egy talán barokk templom. Zseniális, többrétegű képződmény.

A Forum Colosseum felőli végén zsákutcába trappolunk, de megéri. Hangulatos templom, mellette kőfallal védett kert. Talán rendház. A falban stációk. Itt is fotózok párat. (Mi van, ha a Passiót csak szimbólumnak tekintjük? Csak valami olyan történés metaforájának, ami az ember életében lezajlik? Dolgozik a Mustármag... Alternatív teológia a dogma szülővárosában.)

Visszasétálunk és megkeressük a bejáratot a császári palota romjaihoz. Az ICOM-kártya olyan hatással van a pénztárosra, mintha egy szabadkőműves jelet mutattam volna neki. Késedelem és gondolkodás nélkül nyomja az ingyenjegyet. Álruhás királyfinak érzi magát így az ember. Gyönyörűek a kertek, még most is. El sem lehet képzelni, milyen lehetett, amikor gazdáik léptei koptatták csak a köveket. Most a turisták motoszkálása és zaja biztosít műsort. A kilátás szívet melengető. A Tudatlan tündérek gáztárolóját is felfedezni vélem. Orkán és fél perces záporok. Elbóklászunk az ezeréves (illetve kicsit több) falak közt, de korlátok vannak szinte mindenhol, meg felújítás. (Az egész város a nyári szezonra készül, a látnivalók fele felállványozva, építési gödrök, nyüzsi.) Pedig a császári palota romjai között szívesen elmeditálgatnék. Elképesztő nyugalmat árasztanak a vörös, puhára kopott, több emelet magas öles falak.(Milliónyi, tetőcserépnél alig vastagabb téglából épültek) Elbaktatunk a Colosseumhoz. Impozáns, de ez kevésbé szórakoztat, mint az, hogy minden boltíves nyílásból kinézve új kép áll össze. Némelyiket le is fotózom. Elfogy a fekete-fehér. Chuck Norris és Bruce Lee legendás összecsapásának helyét keresem. Az arénában már úgy süvít a jeges szél, hogy menekülőre fogjuk. Az első szint oszlopsorai közt Eros címmel tematikust kiállítást rendeztek az antik Erósz-ábrázolásokból (kancsók, szobrok, reliefek stb., príma mobil installációval)

Tompa pompa jégesőben
Vasalt szendvics a kései ebéd. Finom és olcsó. Kisvártatva nekilódulunk és irányba vesszük a szállást. A Colosseumnál a "kis teraszos étteremre" vadászom. Szerintem meg is van, de ez magánprojekt lesz. Didergünk, nem, vacogunk. Útközben megtaláljuk a Santa Maria Maggiore-t, de előtte még van egy kis jégeső. Lassan megszokjuk.

A templomok (már amibe bejutunk a több százból) változatosak, de valahogy egyiknek sincs olyan hangulata, ami elvarázsolna. Nagyrészt barokk sok arannyal. Tompa színek, tompa fények. Tompa pompa.

Vacsora a Trattoria-ban: korrekt kis lasagna olyan faszén aromákkal, hogy behal tőle az ember. A "Vino di Casa un Mezzo Litro" mindenhol isteni. Nem tudom, hogyan csinálják. A legolcsóbb, és mégis lekörözi az összes vöröst, amit eddig ittam. Könnyű, kicsit élesztő illatú, félszáraz, sima és mégis melenget. Magányos sétára vágyom. Egy kis elveszettségre, kísérletre: befogad-e ez az idegen világ.

Folytatjuk.

kkszm

Csak belépett felhasználók kommentezhetnek. Lépj be (az oldal tetején), vagy kattints ide a belépéshez.
Regisztrálni itt tudsz.